Amara {másik oldal}





× valami van a levegőben, valami...


A veszteséget feldolgozni nagyon nehéz. A gyász, a fájdalom felemészti az embert, de még egy vámpírt is. Hogyan bírkózik meg valaki a testvére halálának gondolatával? És ha az elválás örökre szól? Ha vámpír az illető, akkor az "örökké" nagyon hosszú.

A történetünk a hatodik évad elejétől indul, bár vannak változások. Azonban egy valami biztos: Damon és Bonnie meghaltak (minden jel erre mutat, de a lány nagyija elhintette, hogy mindent előre elrendezett), így a szeretteiknek meg kell birkózniuk az elvesztésükkel. A kérdés csak az, ki hogyan éli meg, hogy a szeretett személy nincs többé. Stefan elég rosszul, hisz még a városból is képes lelépni. Elena pedig gyógyfüvekhez fordul és elhiteti magával, hogy minden rendben - egészen addig, amíg ki nem találja az igazi megoldást.

Mystic Falls már nem mágiamentes övezet, így minden visszatérhetne a rendes kerékvágásba, azonban kérdés, hogy ez mikor és hogyan fog sikerülni.

New Orleans világában a fogaskerekek működésbe léptek. Míg a vámpírok és a boszorkányok, illetve Klaus és Marcel hatalmi harcukat vívják a Francia negyed uralmáért, Hayley pedig gőzerővel harcol a mocsárba kirekesztett, átokkal sújtott vérfarkasok felemelkedéséért, addig a külső erők egyre nagyobb seregekben gyülekeznek a határoknál: az Ötök Testvérisége visszatért, és egyetlen céljuk az Ősi vámpírok kiirtásával megtisztítani a Földet a vámpíroktól. Még szerencse, hogy az egyetlen fegyver, a misztikus fehértölgy karó, Klausnál van, igaz? Mi van azonban, ha az Ötök testén kirajzolódó tetoválások olyan helyre vezetnek, ahol százával, ezrével nő a fehértölgy? Az összes vadász, aki csak él és mozog, tucatjával rendelkezne a veszedelmes fegyverrel, s összefogva talán elhozhatják a vámpírok korszakának végét... Hacsak New Orleans vámpírjai és mindenki, akinek kedves a leszármazottak élete, össze nem fognak, hogy megállítsák a Testvériséget - ha kell, bármi áron.


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsóló

lépj át másba




Facebook elérhetőség

fent a világhálón

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor itt tudsz csatlakozni: facebook!
Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád. Továbbá fontos, hogy a csoport nem a facebook-os szerepjáték végett jött létre, hanem arra a célra is, hogy a tagok megismerjék egymást és kialakítsanak egy közösséget, egy családot.
Fontos tudnivalók

a staff közlendője

₰ Oldalunk megnyitotta kapuit. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! (2016.07.18)
₰ Új fajként megtalálhatóak a bukott angyalok az oldalon.
₰ Létrehozhatóak olyan canonok, akik magasabb rangot képviselnek a mennyben és a pokolban.
₰ Nincsen semmilyen korlátozás az oldalon, illetve megkötött szószám sincsen.
₰ A további pokol hercegek is megalkothatóak! Egyeztetés Alec-kel.
Csicseregj valamit

Szólj a közösséghez



Utolsó bejegyzések

elrendezett reagok



 
Admin véste

26.01.17 15:43




 
Admin véste

04.08.15 15:07




 
17.07.15 13:36





Jelenlévő userek

erre koborló lelkek

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs




A legtöbb felhasználó (6 fő) 28.08.15 0:05-kor volt itt.


Delena online

Damon & Elena


Rose:: Tudom, hogy meg akarod őket állítani. Megvédeni Elenát. De fiatal vagy... te nem látod, amit én látok. Nem csak arról van szó, hogy Elena jobb emberré teszi Damont. Ez is de... Damon is megváltoztatja őt. Damon kihívások elé állítja. Meglepi őt. Arra készteti, hogy elgondolkodjon az életén. Hogy higgyen. Stefan más. Az ő szerelme tiszta. És ő mindig jó lesz neki. Damon vagy a legjobb választás számára... vagy a legrosszabb.
Steroline online

Stefan & Caroline



Alaric:: (...) Attól még, hogy nem látunk semmit, nem jelenti azt, hogy nem is létezik.
Damon:: Nem úgy, mint Caroline érzései Stefan iránt.
Stefan:: Vicces. Folytasd csak.
Damon:: Ó, ne. Stefant érzékenyen érinti, hogy lerombolja a barátságát Caroline-nal? Caroline igazán kedvelte őt, de Stefan összetörte a szívét.
Alaric:: Látod, Stefan? Még a maci is tudja.
Damon:: Már láttam egy ideje, pedig pamutból van az agyam.
Stefan:: Add ide.
Információs pult

oldal információ

téma
The Vampire Diaries & The Originals
alapitó
Elena Gilbert
társadminok
Hayley Marshall & Stefan Salvatore
nyitány
2017. április 14.
elérhetőség
e-mail, pm (ha írsz, jelezd a chatben!)

Share | 
 

  Amara {másik oldal}

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

TémanyitásTárgy: Amara {másik oldal}   31.08.15 14:37

Amara


személyes információk

becenév » Ami
születési idő » Időszámításunk előtt
születési hely » Ókori Görögország
kor » +2000, de külsőre 17
play by » Nina Dobrev
foglalkozás » Próbálom megszokni a mai világot

faj » Ember
család » A szüleim is szolgálók voltak, ahogy én is, testvéreim nincsenek. A második családom igazából Silas volt, a szerelmem, illetve Quetsijah, akit szolgáltam.

a felszín alatt »
Nincsen semmi különleges bennem, ami a külsőmet illeti. Hosszú, kb derékig érő barna, egyenes hajam van amit kiengedve szoktam hordani. Hajamhoz hasonlóan barna, mandula vágású szemeim vannak. Karcsú testalkattal áldott meg a sors.
Régen egy hosszúkás, rózsaszínű ruhát hordtam amihez hozzá tartozott egy kendő is, ami eltakarta az arcomat, muszáj volt ilyen ruhát hordani. Most viszont teljesen más ruhákat hordok. Furcsa ez a 21. század. A lányokon sokkal kevesebb ruha van, mint régen, más a stílusuk, minden sokkal másabb lett. Furcsa, de megpróbálok megbirkózni vele, így hát igyekszem úgy öltözködni, mint a mai emberek. Legtöbbször egy hozzám simuló farmer nadrágot szoktam fel venni, illetve valami rövidebb ujjú pólót. Cipők terén a lapos talpúakat szeretem, könnyebb menni bennük, mint a magassarkúban. Fogalmam sincs, hogy a mai lányoknak hogyan nem törik ki benne a bokájuk.

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék, hogy milyen is vagyok, nem nagyon volt időm arra, hogy megismerjem önmagamat, csak azóta kezdtem el igazán élni, mióta itt vagyok az élők között. Bár ez is kicsit nehézkesen indult. Azt hiszem, hogy lehet mondani rám azt, hogy kicsit önző vagyok. Vágytam a szerelemre, Silasre, és ezért képes voltam elárulni Quetsijah-t, meg is bűnhődtem érte. Horgony lettem, ami azt jelenti, hogy az emberek, akik meghaltak, rajtam keresztül mennek át a túlvilágra. Iszonyatos fájdalmakon mentem keresztül, mikor megláttam közeledni felém egy embert, a gyomrom már görcsbe rándult az elkövetkezendő fájdalomtól. Ez volt a büntetésem azért, mert szerelmes lettem. Örökké Silassel akartam maradni, az örökké valóságot akartuk, de sajnos ez nem jött össze nekünk. Lebuktunk, pedig igyekeztünk titokban tartani a kapcsolatunkat. De szerencsére mostanra vége a 2000 éves szenvedésemnek, végre talán kaphatok egy esélyt a boldogságra, a szerelemre, a békére. Habár furcsa még nekem ez a mai világ, nehezen tudom csak megszokni az új dolgokat, de legalább van időm gondolkodni azon, hogy milyen is vagyok én valójában. Arra rájöttem, hogy nem bízok meg egyhamar másokban, talán a sok szenvedés miatt, nem akarok újra fájdalmat érezni. De mindeközben barátságos és kedves is vagyok, legalábbis azt hiszem. Silason kívül nincsen senkim, viszont annak örülök, hogy Ő legalább velem van.

user információk »

Név » K.
Kor » 15
Multik » Chloe, Sarah
életem lapjai »
2000 évig szenvedtem, el mondani nem tudom, hogy milyen érzés volt. Mikor megjelent egy szellem, a gyomrom egyből görcsbe szorult az elkövetkezendő fájdalomtól, tudtam, hogy mi fog következni. Már könyörögtem, hogy ne történjen meg, hogy ne rajtam keljenek át a szellemek a túlvilágra. Természetesen a kérésemet senki nem hallgatta meg, senki nem változtatott rajta, együtt kellett élnem vele. Megérdemeltem a büntetést, hisz ahogy később kiderült, Quetsijah szerelmébe szerettem bele. Silas. Oh, Silas... Ő a mindenem, ő az egyetlen kiért létezem. Reménytelenül szerelmes lettem, mikor megláttam. Volt benne valami, ami megfogott, s nem eresztett. Természetesen Quetsijah háta mögött történt mindez, nem mondtam el neki, féltem tőle, féltem attól, hogy ha megtudja akkor elválasztana minket. Nagyon erős boszorkány volt, ahogy Silas is. Egy dolgot akartunk Silassel: örökké együtt lenni, a halhatatlanságot, de nem sikerült, lebuktunk. A legszörnyűbb az egészben tényleg az volt, hogy én voltam az átjáró, amin átkelnek a szellemek, ezt nem bírom megemészteni a mai napig. Túl sok volt a fájdalom, túl sokáig tartott. Talán pont ezért is volt az, hogy mikor végre megszabadultam ettől a tehertől, akkor megakartam halni, mást sem akartam, csak végre meghalni. Nem akartam több szenvedést, még több fájdalmat, csak végre valahára békére lelni, de aztán ahogy teltek a napok, elgondolkodtam azon, hogy tényleg ezt akarom-e... Hisz velem van az a férfi, akit egy életen át szerettem, akit egy életen át szeretek. Mindig is vele akartam lenni, most pedig végre itt van rá a lehetőség számomra, nem dobhatom el magamtól.
Furcsa ez a mai világ, a 21. század. A lányokon sokkalta rövidebb ruha van, több látszódik belőlük, magassarkúban járkálnak, a technológia is sokkal másabb. Annyi sok új dolog van, én meg értetlenül kapkodom a fejemet, hogy mi micsoda, értetlenül állok minden előtt, nem értem még a mostani dolgokat. Általában otthon vagyok, és gondolkodok. Gondolkodok azon, hogy hogyan tovább, hogy most mi fog következni, hogy mi lesz velem. Velünk. Silassel és velem. Végre együtt vagyunk, de félek attól, hogy történni fog valami rossz, és elveszítem őt. Próbálok nem gondolni ilyenekre és örülni, vagyis meglátni a jót minden napban, de eszembe jut szinte minden áldott egyes napon az, amit Quetsijah tett, és részben ez az, ami megakadályozza azt, hogy boldog legyek. Nem akarok újra fájdalmat érezni, és néha ezen az érzésemen, aggódásomon az sem segít, hogy életem szerelme velem van. Természetesen vannak pillanatok, mikor minden aggodalmam elszáll és átadom magamat a pillanatnak, mint mikor este Silashoz búja alszom el. El sem tudom mondani, hogy milyen jó érzés úgy álomba merülni, hogy érzem, ahogy ölel, érzem finom illatát. Ilyenkor tényleg azt érzem, hogy minden gond megoldódott.







Eredetinek születtünk,
nem tökéletesnek


avatar






avatar






avatar

Hozzászólások száma :
24
Join date :
2015. Jul. 13.
Tartózkodási hely :
California
Dalszövegíró

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Amara {másik oldal}

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dalton Art University :: Karakteralkotás :: Félkész karakterek-